A koronavírus-fertőzés megelőzésével és a Pelikán Bevásárlóközpont működésével összefüggésben a következőkről tájékoztatunk Benneteket:
Kedves Vásárlóink!
A koronavírus-fertőzés megelőzésével és a Pelikán Bevásárlóközpont működésével összefüggésben a következőkről tájékoztatunk Benneteket:
- Az épületbe történő bejutás a földszinten a főbejáraton kialakított új automata kapukon, a Kolozsvári utca, illetve az Autóbusz-Pályaudvar irányából már meglévő automata kapukon keresztül, továbbá a parkolók felől a 2. emeleten is érintésmentesen biztosított.
- A vírus által elsődlegesen veszélyeztett területek (mosdók, lépcsőkorlátok, mozgólépcsők gumikorlátjai, bejárati ajtók, felvonók, asztalok, székek stb.) folyamatos tisztítását és megfelelő fertőtlenítő szerrel történő kezelését biztosítjuk.
- A mosdókban a folyékony szappan adagolók folyamatos utántöltését kiemelten kezeljük.
- Az épület aulájában a lift mellett kézfertőtlenítő spray került kihelyezésre, amit bátran használhattok, ezzel is védve egymást és magatokat az esetleges fertőzéstől.
- Az épülettel szervesen összekapcsolódva működő autóbusz-pályaudvar és az ahhoz kapcsolódó váróterem (illetve a járművek) fertőtlenítéséről az azt üzemeltető Volánbusz Zrt. gondoskodik. Ebben a tekintetben a Volánbusz Zrt-vel folyamatosan egyeztetünk.
Türelmeteket és megértéseteket köszönjük!